1. Rész

Kedves Naplóm!

A vöröses fényben úszó égen már csak egy apró töredéke látszik a Napból, ami apránként tűnik el az aprócska domb mögött. A fénye, viszont még egy ideig jól észlelhető, ahogy sugarai beszínezik a felhőket, így azok már narancssárgán tündökölnek fölöttem. Mindig nagy feltöltődés eljönni ide. Leginkább akkor jövök, ha szomorú vagy tanácstalan vagyok valami miatt. Mint most is. 

Csak ülök itt, és várom, hogy megszálljon valami. Valami ihlet, amitől újra szárnyalhatok a siker felé. És itt a siker egy egészen más fogalom. Nemrég megpályáztam egy, talán még nekem is badarságnak tűnő, angol pályázatot, ami abból áll, hogy írsz egy saját novellát, beküldöd, és ha nyersz elutazhatsz két évre Angliába, ahol az egyik leghíresebb napilapnál lehetsz gyakornok, tanuló. Egyszóval a legjobbaktól tanulhatsz, hogy te is a legjobb légy. Ez egy nagy lehetőség lenne, viszont az esélyem erre egy a tízezerhez. Szóval semmi. Szeretek írni, sőt ha jól meggondolom lehet, hogy ezt is szeretném csinálni majd később, viszont ez mégis egy lehetetlen vállalkozás. A Föld bármely pontjáról lehet jelentkezni csupán tíz helyért. És kizárt, hogy ne legyen valaki, aki a hatalmas nagy tehetségével ne előzne meg. Főleg úgy, hogy ahelyett, hogy én is írnám az enyémet, itt ülök, és bámulom naplóm gyűrött lapjait.. Igen, így tényleg mindenkit lealázok.

- Megjöttem. - kiáltottam el magam, mikor hazaértem, majd sebesen felszaladtam a szobámba, hogy felhívjam Szidit, a legjobb barátnőmet. Azóta nem hívtam, mióta az akit nem nevezünk nevén (nem azért, mert félünk tőle, hanem mert egy szánalmas szélhámos) azt művelte velem, és ezért szégyellem is egy kicsit magam. Végtére is a legjobb barátnőm, és hozzá kellett volna először fordulnom, ám én még sem ezt tettem. Tárcsáztam, és már a második csengésre fel is vette. Elég feldúltnak tűnt, így megpróbáltam a lehető legártatlanabb hangon beszélni hozzá.
- Szia Szidi, mizujs? - szóltam bele a készülékbe.
- Mizujs? Te meg vagy kergülve? - hallottam meg zavarodott hangját a vonal másik végén.
- Azt hiszem nem. Miért?
- Miért? Esküzöm kikészítesz Eszter! Kerestelek. Miért nem hívtál vissza? - vette elő azt a tipikus számonkérő hangnemet. Ilyenkor leginkább az aggódó anyukákra hasonlítható.
- Mert...el voltam foglalva. Apa holnap elutazik, vele kellett lennem.
- Persze. Eszter, hallottam mi történt. Ez a pasi nem normális. Komolyan mondom holnap, a suliból már fej nélkül megy haza.
- Jaj ne kezd te is, kérlek. Nem éri meg vele foglalkozni. Lépjünk túl rajta.
- Miért, még ki kezdte? - hát persze, hogy csak ez a két szó maradt meg neki. Elárultam magam, és ezzel ki is ástam a saját síromat.
- Senki. - vágtam rá gyorsan.
- Eszter! - mondta lassan, azzal a tipikus ''úgyis tudom, hogy hazudsz'' stílusban.
- Igen?
- Átmegyek. - jelentette ki egyszerűen, mintha csak azt közölné, hogy esik az eső.
- Dehát este 10 óra és holnap suli.
- Ja. Nem érdekel. 10 perc. - és letette.

- Ez nagyon aranyos! Nagyon sokat jelentesz neki, mostmár nem is tagadhatod. Hű, azt írta, hogy sose tenne veled ilyet, és hogy ''hűséges'' barátod, és hogy nem akar rossz barát lenni, és hogy... - lelkesedett barátnőm, miután elolvasta Jake tegnapi levelét.
- Szidi nyugi. Nem a kezemet kérte meg. Csak tudatni akarta, hogy a barátom.
- Tudom, de akkor is. Ez nagyon aranyos. - mosolyodott el kedvesen. Mindig is azt hangoztatta, hogy mi többek vagyunk barátságnál, még távolságon keresztül is. Talán igaza van. Talán. Viszont akkor sem hiszem, hogy lenne valami értelme is ennek, hisz mégis csak, a párok szoktak találkozni is, nem? Méghozzá személyesen.
- Igen, az. - viszonoztam mosolyát.
- Igazából nem is a gyakornoki állás miatt jelentkeztél arra a versenyre, úgy-e?
- Nem tudom. - sóhajtottam. - Tényleg érdekel az írás, és így lenne egy biztos okom a szüleim előtt is arra, hogy Londonba menjek. De mindegy. Ez úgyis lehetetlen, te is tudod mennyi az esélyem, hogy megnyerjem. Még ihletem sincs a történethez!
- Mit válaszoltál a levélre? - terelte el figyelmesen a témát. Ezért is ő a legjobb barátnőm, mindig tudja, hogy mi az, ami nekem kellemetlen vagy rossz, és hogy ilyenkor is mit kell tennie.

Feladó: EszterVarady

Címzett: Jake B.
Tárgy: Szia(315)
------------------------------------

Kedves, Jake!

Igazán megható, amit értem teszel, de nem kell fáradoznod miatta. Valóban nem éri meg, hogy akár egy mondatot, vagy szótagot is rápazaroljunk. Ami megtörtént, megtörtént. Nem lehet ezen már változtatni, viszont nézzük a jó oldalát. Ismét tanultam ebből. Máskor talán nem dőlők be ilyen könnyen. Talán. És nyugodtan felszállhatsz a legközelebbi budapesti járatra, nem fogok megharagudni. :) Csak ne vele, hanem velem foglalkozz inkább. 
Ja, és csakhogy tudd, nagyon is fontos, hogy milyen ruha van egy barbien. :) Ez hozza meg a baba varázsát. Sajnos az én koromban, na jó ez most úgy hangzott, mint valami aggastyán lennék, még nem voltak ilyen szépek...de hidd el ez fontos és kész. :) 
Az öreg néni pedig egy ''szárnyas'' fejvadász vagy egyszerűen görkoris pizzafutár lehetett. Ha már itt tartunk, én mozdonykerékpumpáló leszek! :D 
Még 40 percem van beérni a suliba, de nem vagyok sokáig, úgyhogy azt hiszem, hogy ráérek este. :) Addig is szép napot neked!

                                                  Ölel barátod, Essz : ) 

- És ő? Ma írt?
- Még nem...

Prológus

Kedves Naplóm!

Már oly sokszor elgondolkoztam azon, vajon mit látnak az emberek bennem, a jó vagy a rossz oldalamat? Egyáltalán érdeklem őket, vagy csak kihasználnak? Eljátsszák, hogy mennyire fontos vagyok nekik, majd ha kapnak egy jobbat, csak úgy ott hagynak, mint egy árvát az utca szélén, tétlenül. Még arra sem hajlandóak, hogy egy megbánt szóval, vagy tekintettel megszánjanak. Miért kell minden egyes tévhitben megélt kapcsolat után rájönnöm, hogy ismét tévedtem, hogy újra átvertek, és a méltóságomat újra porig ásták, sőt még jól rá is tapodtak! Túl hiú volnék, ha szeretném azt hinni, hogy én is számítok valakinek annyit, hogy nem használ ki, törődik velem, ismer, kedves, megértő, őszinte, hűséges, és kitartó, harcol értem ha úgy adatik? Mond, kedves naplóm, mond, hogy nincs igazam és él még legalább egy olyan fiú a világon, aki normális, és olyan aki igazán tökéletes. Nekem tökéletes.

Már annyi mindent átéltem, rosszat, jót. Mégsem érzem úgy, hogy haragudnom kéne valakire magamon kívül. Hiszen én voltam a hibás. Én dőltem be minden hazug szónak, érintésnek, pillantásnak és vallomásnak. Én akartam mindennél jobban szeretni valakit. Valakit, aki igazán megérdemli, és nem neveti ki az olykor bolondos és furcsa viselkedésemet. Elfogad úgy ahogy vagyok, és nem akar mindenáron megváltoztatni. Mert a szerelem már meg van, itt van velem mindig. Csupán egy olyan személyt kell találnom akinél fel is tudnám használni ezt.

De hát a remény hal meg utoljára. Nem igaz?

 Mérgesen csaptam össze kemény borítójú füzetem az asztalon. Nem akartam még magamnak sem bevallani, hogy ismét tévedtem, hogy már megint, mint már oly sokszor bedőltem valakinek, aki nagy valószínűséggel csak játszott velem, és ezzel az a legnagyobb baj, hogy már rég megígértem magamnak, hogy nem teszem többé, nem fogok még szenvedések árán sem egy újabb kapcsolatba vágni. Hogy miért? Egyszerű. Már nem bírok el több csalódást.
 Azért kezdtem el írni, már nem is tudom hány éve, hogy kiírjam magamból mindazokat a szorító, fájdalmas vagy nyomasztó érzéseket, amik szétfeszítik a lelkemet, ha nem oszthatom meg valakivel. Hogy legyen valaki vagy valami akinek elmondhatok, leírhatok olyan dolgokat, csalódásokat, rossz vagy jó élményeket, amiket talán senki mással nem osztanék meg. 

De nem csak a naplóm segít ebben. Nemrégiben, pontosabban majdnem egy éve már, hogy megírtam életem első angol email-ét, azzal a céllal, hogy nyelvet tanuljak, valamint egy új ''lelki társ''-ra bukkanjak. Szerintem senkinek nem volt még ekkora szerencséje, mint amilyen nekem aznap, ugyanis egy olyan segítőkész, jószívű, megbízható, humoros és megértő barátra leltem, amiről sokan csak álmodni mernek. Azóta már mindent tudunk egymásról. Nem telik el olyan nap, hogy ne írnánk egymásnak Jake-kel. Ha nem is email-be vagy webkamerán, de rendes kézzel írott levélben biztos. Mindent tudok róla, és ez fordítva is igaz. A legérdekesebb a dologban az, hogy sosem fogyunk ki a témából, akármiről beszélgethetünk anélkül, hogy valami nyomasztó vagy zavarba ejtő témánál kellemetlenül éreznénk magunkat. Talán még sosem voltam semmiben annyira biztos, minthogy a titkaim, az egész életem nála teljesen biztonságban vannak.

 És hogy magamról is beszéljek egy kicsit elmondanám, hogy 18 éves vagyok, idén fejezem be az iskolát, Budapesten élek, van egy kisöcsém és, ami a legfontosabb, Eszternek hívnak. Csak simán Eszter. Nem Eszti, nem Esztike vagy Eszterke, csak simán Eszter. Vagy talán Essz, de így is csak egy ember szabad szólítson, Jake. Már nem is tudom, hogy ragadt rám? Azt hiszem ez még a legelején történt, amikor kezdtük megismerni egymást, és mivel nem tudta kimondani rendesen a nevem, egyszerűen csak Essz-nek hívott, ami szerintem roppant aranyos, mármint jól esik ha valaki, aki egyébként nagyon közel áll a szívedhez úgy szólít téged, mint senki más, nem?

Mint minden nap ma is email-es ládám átvizsgálásával kezdtem a napom, és mint mindig, most sem csalódtam benne. Nagy megerősített betűkkel tudatta velem, hogy egy új üzenetem érkezett. Módfelett jókedvel kattintottam olvasattlan levelemre, ám ez a jókedv hamar lehervadt arcomról, mikor beleolvasva rám tört a mindennapi szomorúság a kettőnk közti távolságtól, valamint a tegnapi nagy csalódástól.

Feladó: Jake B.

Címzett: EszterVarady
Tárgy: Szia(314)
---------------------------------

Drága, Essz!

Legutóbbi leveledre válaszolva: Szerintem most az egyszer szerencse, hogy távol lakunk egymástól. Annak a fiúnak legalábbis nagy mázlija van. Le sem tudnám írni mit művelnék azzal a ... Szeretném azt mondani, hogy csak viccelek, de sajnos nem. Amikor elolvastam leveled, szinte felültem az első budapesti járatra, hogy megkeressem, és beverjem a fejét. Essz, nagyon sajnálom, tényleg. Nem gondoltam volna, hogy ilyet tenne veled valaki is. Egyáltalán van esze és szeme annak a srácnak, hogy ilyet tesz, hogy elhagy egy ilyen kincset, mint te? Nem tudom felfogni, hogy csinálhatott ilyen aljasságot, én legalábbis biztos nem tettem volna ilyet veled soha...vagyis, érted...na szóval...tudod hogy értem. Na jó inkább befogom.

Kérlek légy erős, nem éri meg, hogy miatta, akár egy könnycseppet is elhullass potyába! Mocskos aljadék, akinek már biztos, hogy egy hatalmas horpadás van az ajtóján, mivel rájött, hogy mit is vesztett el, és azóta csak a fejét üti belé. Na jó ez nagyon rossz volt, ne haragudj!:)
És, hogy ne legyek az a rossz barát, aki feltépi a sebeidet, mert csak erről beszél, inkább másról locsogok. Tegnap nem hiszed el mit láttam az utcán! Egy öreg nénit, aki görkorizott! Nem viccelek, rendesen száguldott az utcákon, még a kutyája is alig tudta tartani a lépést vele. Na meg nekem sem volt időm, hogy elővegyem telefonomat, hogy legalább lefilmezzem... A lényeg, hogy nagyon vicces volt, és szerintem még a fiatalok között is sokan megirigyelték volna tudását. Lehet, hogy valami cirkuszi atléta volt fiatal korában? Vagy egy boszi, aki elikszirt kotyvaszt magának, így csontjait fiatalon tartja... 
A húgom ma kinyügőlte, hogy vigyem el a játék boltba, így délelőtti programom a barbibabák közti választás volt. Azt kellett kiválasszam, hogy melyik elcsépeltebb babának szebb a ruhája. Izgi mi? :) 
Arra gondoltam, ha nincs mára más programod szervezhetnénk egy közös filmezést, van egy jó film, amit szeretnék megnézni, az Éghasadást. Este, pontban 19:10-kor (nálatok 20:10-kor ) órakor kezdhetjük. :)

                                                                        Sok-sok ölelést küld, hű barátod, Jake :)